Ne csak az állami támogatásból és piszkos pénzekből kampányoló pártok indulhassanak 2018-ban!

Az elmúlt hetekben intenzív kampány indult meg azon kispártok ellen, melyek a 2014-es országgyűlési választásokon jelentős állami kampánytámogatást kaptak, de sem addig, sem azóta érdemi tevékenységet nem folytattak.
A Balpárt mélységesen felháborítónak tartja, hogy ezek a kamupártok valódi munka és társadalmi bázis nélkül juthattak hozzá rendkívüli összegekhez, azonban elítéljük azt is, hogy ezt a parlamenten kívüli pártok elleni hangulatkeltésre használják fel kormányzati és ellenzéki körökben egyaránt. Nem minden kispárt kamupárt és nem minden kispárt egyetlen célja a választási támogatás megszerzése! A Balpárt olyan politikai szervezet, amely a hagyományos baloldali értékek mellett markáns ellenzéke a jelenlegi kormánypolitikának és szociálisan is képviselni kívánja azon milliókat, akiket tengődésbe és nyomorba taszított az elmúlt negyedszázad politikai és gazdasági elitje.
A mi célunk nem az, hogy milliókat vágjunk zsebre a kampány során. Szívesen lemondunk mindenféle támogatásról, de ugyanezt elvárjuk a nagypártok képviselőitől is. Tiszta, lopott pénzektől mentes kampányt követelünk! Mint minden jóérzésű embernek, így nekünk is elegünk van abból, hogy ismeretlen forrásokból finanszírozott gyűlölködő óriásplakátokkal van tele az ország. Elegünk van abból, hogy fizetett aktivistákkal gyűjtik be a nagypártok a kötelező ajánlásokat! És azt sem kívánjuk nézni, hogy a nagypártok saját médiát tartanak fenn maguknak, amelyből saját propagandájuk harsog a nap 24 órájában. Egyenlő lehetőséget követelünk minden, az indulás követelményeit teljesítő párt számára, valamennyi országos és helyi médiában, reklámfelületen! Ha arányos szereplési lehetőséget kaphat minden párt, akkor a választók képesek lesznek reális döntést hozni a választás során, és nem a milliárdos, tőkések által támogatott propagandagépezeteken fog múlni a választás!

Kiadja:
Balpárt Elnökség


Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*