Kalmár Szilárd a Balpárt elnöke, támogatjuk Karácsonyt és az MSZP-P listát

Megtartotta VII. kongresszusát a Balpárt, melyen elnökké választották Kalmár Szilárdot, illetve határozatot fogadtak el, amiben arra kérik a szimpatizánsokat és támogatókat, hogy április 8-án szavazzanak a Karácsony Gergely vezette MSZP-Párbeszéd listára.
A kongresszuson Zollai András leköszönő elnök értékelte az elmúlt egy év történéseit, kiemelte, hogy a párt ma szorosabban és valóban elkötelezetten működik együtt politikai partnereivel. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban a dolgozó emberek pártja volt a Balpárt, aminek negatív mellékhatása éppen az volt, hogy a tagok és szimpatizánsok aktivitását legjobban az korlátozta, hogy képtelenek voltak munkahelyi elfoglaltás miatt aktív pártmunkát végezni. Zollai András a jövőben a párt marxista platformjának szervezését fogja elvégezni.
A megválasztott elnök, Kalmár Szilárd arról beszélt, hogy a Balpárt csak egyetlen választókerületben állít jelöltet, de itt mindent bele kell adni, mert egyértelmű lehetőség van arra, hogy a párt sikeresen szerepeljen és a meglelepetés sem kizárt. A kampány pozitív hozadáka lehet, hogy a Balpárt az ismert és a társadalom széles körei által támogatott politikai erővé léphet elő. Szabó János – aki immár a negyedik elnökségben van jelen, azaz képviselője a folytonosságnak – azt hangsúlyozta, hogy a Balpárt elvi kompromisszumok nélkül végezte munkáját az elmúlt években és képviselője maradt a hagyományos baloldali értékeknek. Semegi Richárd, akit szintén alelnökké választottak, a hangsúlyt arra helyezte, hogy már tíz éve a radikális baloldali értékeket képviseli, de üdvözli, hogy a Balpárt próbál több irányzatot is magába foglalni.
A Balpárt kongresszusának zárásaként a jelenlevők határozatot fogadtak el a 2018-as választás kapcsán. Ebben felhívják a tagokat és a szimpatizánsokat, hogy listás szavazáson támogassák a Karácsony Gergely vezette MSZP-P listát, de kritizálják a szocialisták és Gyurcsány paktumát, amely miatt nagyon sok választókerületben felkészületlen és alkalmatlan jelöltekre kellene szavaznia a baloldaliaknak.


Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*